2016. május 7., szombat

22 éremmel tértek haza a KAKUSEI karatésok az évad utolsó versenyéről

Vulkán Kupa - 2016.05.07 - Tatabánya




Egyesületünk 2016 tavaszának utolsó versenyén vettünk részt Tatabányán 2016.05.07.-én. Kicsit nehézkesen indult a nap. Szervező tájékoztatása alapján ráértünk 11.30-ra menni, ez a valóságban túl későn volt. Be sem léptünk a terembe már hívták az első KAKUSEI-es versenyzőt, így a csapat még csak üdvözölni sem tudta egymást.

A versenyszámok 4 shiain voltak. Hatalmas volt a hangzavar, központi hangosítás volt és nem külön a shiaiknál. Nehezen volt hallható hova, kit hívnak, így a szülőket is megkértem, figyeljenek. A 4 shiai között Debreczeni Gergely senpai és én mászkáltunk, valamint a szülők is segítettek öveket kötni, amit ezúton is köszönünk. Gergő senpai jó segítségnek bizonyult, jó tanácsokat adott, és ismét bebizonyította, hogy kiváló szeme van a karatéhoz.

12 versenyzővel vettünk részt a versenyen, és összesen 23 versenyszámban indultunk. 1 esetben lépett vissza a legfiatalabb versenyzőnk. 22 éremmel tértünk haza az évad utolsó versenyéről, 5 arany, 8 ezüst és 9 bronz koronázta meg az egész éves munkát az évad utolsó versenyén.

Szeretnék gratulálni MINDEN KAKUSEI-es versenyzőnek az elmúlt fél évhez, kiváló eredményeket értünk el közösen. Ugyan elmorzsoltunk néhány könnycseppet is, de a versenyzés együtt jár a küzdelemmel, néha győzelemmel, néha veszteséggel, de minden élmény tapasztalat is, és minden tapasztalat bennünket visz előrébb. Így nem sajnáljuk a befektetett energiát, a megvívott harcokat magunkkal és másokkal. Ennek ellenére úgy hiszem többet nevettünk, mint sírtunk, és néha sírtunk, mert örültünk. Okoztunk magunknak és másoknak meglepetést. És mindezt mi nagyon élveztük.




Az elkövetkezendő időszak már az iskolaév korrekt lezárásáról szól. Készülünk az övvizsgára, és az év lezárására egy jó kis edzőtáborral. Kisebbek a Napközis Nyári Sport és Életmódtáborban, a nagyobbak a KAKUSEI Nyári Edzőtáborban teszik próbára magukat, ahol ismét sok vidámság, feladat és edzés vár bennünket.

Visszatérve a mai versenyre, eredményeink:

  • aranyérem:
    • Surányi Bence - kata
    • Mohai Dominik - kata
    • Czomba Balázs - kumite
    • Badics Bence - kumite
    • Fodor Zétény - kumite
  • ezüstérem:
    • Vörös Kristóf - kata
    • Bender Ádám - kata, kumite
    • Badics Bence - kata
    • Fodor Zétény - kata
    • Machibya-Kovács Joachim - kumite
    • Rostás Szófia - kumite
    • Polgár János - kumite
  • bronzérem:
    • Forgács Bence - kata, kumite
    • Tóth Antal - kata, kumite
    • Machibya-Kovács Joachim - kata
    • Czomba Balázs - kata
    • Rostás Szófia - kata
    • Polgár János - kata
    • Mohai Dominik - kumite




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése