Hogy milyen volt a tábor?
Nagyon jó.:)
Rengeteg élménnyel, tapasztalattal lettünk gazdagabbak. A tábort 8 kyutól hirdettük meg, de engedtük az alacsonyabb övfokozatnak is, hogy jelentkezzen a táborba, ha végigcsinálja a 6 napos programot. Többen éltek is a lehetőséggel, így három csoportban dolgoztunk napi 3 edzéssel. A tábor célja a megszerzett övfokozat megerősítése, szükség esetén technikai hiánypótlással, illetve különböző bunkai-ok megtanulása, pontosítása.
Általánosságban elmondható, hogy mindenki magasabb szintre emelte a karatebéli tudását, és a
karate, mint eszköz is megmutatta a benne rejlő lehetőségeket. Igen, rájöhettünk, hogy mint ember miben, hol kell fejlődnünk. Érdekes volt látni, hogyan segítik a nagyobbak a kisebbeket, ki az, aki oda gondolja magát, ahol nem is jár, vagy ahova nem való, és ki az aki szerényen hallgat, pedig lenne rá oka, hogy feljebb tekintsen. Észrevehettük, ki az, aki segítőkész, és észreveszi, hogy segítség kell a másiknak, és ki az, aki csak ül.
Remek személyiségfejlesztő a karate! :)
Kezdő csoport
a szokásos 1 óra helyett 1,5 órát edzettek, emelve az edzés mennyiségét. Minél kisebb volt a karatéka, szervezete és pszichéje annál nehezebben bírta a terhelést. De remekül helyt állt mindenki. A 6 nap alatt a technikák pontosításán volt a hangsúly. A lépések és állások részletesen át lettek véve, és a Geki Sai I. és II., Sanchin kata bunkai is volt. Alkalmaztuk a védést támadásként, amit lehet, észre se vettek a karatékák.
Középső csoport
sem járt különbül. A szintjüknek megfelelően náluk is a bevésés, pontosítás volt a cél. Átvettünk nem egy szabadulásos technikát ás bunkai-t az általuk ismert katákból. A csoport szépen haladt és jó volt látni, hogy a sokadjára ismételt ALAP kihonok szépen lassan javulnak. Akár hisszük, akár nem elkötelezettség kell a karatéhoz, hogy megfelelő alázattal vessük alá magunkat a különböző megpróbáltatásoknak, pl. hogy tízezredjére is ugyanazt javítsuk, vagy csináljuk, mint az első nap, mikor beléptünk a dojoba.
A karate titka az ismétlés, és az alázat, mely nélkül nincs eredmény, és sokadjára hangsúlyozom, nem cél a verekedés, vagy a győzelem a másik felett, mert legtöbb akadály, és probléma belül van bennünk, és belső munka ezek felfedezése és megoldása.
Haladó csoport
Öröm volt a munka a haladókkal. A hozzáállásuk, az alázatuk páratlan. Nem számít dojon belül, ki honnan érkezik, vagy mit csinál, nyugdíjas, vagy diák, egymással, egymást segítve edzettek a karatékák. Szintén több bunkai-t átvettünk. A haladók már ismerkedhettek a kés elleni küzdelemmel is. Katák javítása, pontosítása volt a fő szempont ebben a csoportban is, mert ezek nélkül nincs előre lépés, bármennyire is szeretnénk.
Edzők:
Az edzők is edzettek! :) A sensei-ek, senpai-ok ugyanúgy edzettek, és ugyanúgy karatékák, mint a többiek. Amikor a tábor résztvevői a reggeli edzést csinálták, akkor a sensei-ek, senpai-ok kataedzésen vettek részt és egymást javítva haladtak a szintjüknek megfelelően. Emese, aki fitness edzőként végzett szépen beilleszkedett a csoportba. A reggeli edzéseket ő vezette, de alázattal próbálta ki a karatét a kezdő csoportban és gyakorolta az alaptechnikákat. Mikor a senpai javította, törekedett rá, hogy minél gyorsabban elsajátítsa az aznapi anyag egy részét. Örülünk, hogy a KAKUSEI edzői között köszönthetjük.
A sensei-nek, senpai-nak semmi se jó,
tudjuk. A karate speciális mozgásfajta. Még itt a beszámolóban is megemlítésre került személyiségfejlesztő hatása. Az élet különböző helyzetei adják nekünk fel a leckéket, és nem koreográfiák, flitteres ruhák, külsőségek,vagy a pénz a fontosak, vagy hogy odaverjünk a másiknak egy jó nagyot. Az edzéseken folyamatos javítás folyik, így elkerülhetetlen, hogy a jellembéli, vagy technikai hibák felszínre ne kerüljenek. Egy sensei-nek is van feljebb valója, aki ugyanúgy javítja, vagy gyakorlásra szólítja fel. Shihan ezt így fogalmazta meg: mindenki tanuló. A körülmények sokszor próbára tesznek bennünket, de csak rajtunk múlik, mire hogy reagálunk. Nem megengedhető a követelőzés, a számonkérés elöljáróink felé. Akkor gyakorlunk valamit, ha arra alkalmasnak talál a senseiünk, és azt gyakoroljuk, amit mondanak. Az alapoktól kezdjük, és lassan, évek alatt válunk egy másik emberré, karatékává. Akinek ez nem megy, vagy akinek görbe ez a tükör, elmegy. Tiszteletet adni és kapni nagy dolog, de ha nem tiszteljük az EMBERt, ne várjunk semmit, vagy ne csodálkozzunk azon, amit kapunk. Egy kis gyereknek egy táborban, kirobbantva az otthoni körülmények közül, nehéz másokkal megosztani egy szobát, vagy felvállalni, hogy más miatt esetleg ő is büntetésbe kerül, avagy nem az anyukája, apukája vállal fel minden felelősséget. Neki kell rendet rakni, elpakolni, lefeküdni időben. Neki kell a saját holmijára vigyázni. Ez egy tanulási folyamat, mely mindenkit előrébb visz, aki hajlandó tanulni. A karate hierarchikus rendszere megköveteli a tagjaitól a feljebbvalók tiszteletét, és ha ezt valaki nem tartja be, bizony sok esetben csalódás éri, érheti. A mi egyesületünk ötvözi a nyugati és keleti oktatási formákat, de a tradicionális karate elkötelezett híve. Szűk közösség, ahol a sensei-ek, senpai-ok dolga, hogy ezen az ÚTon végigvezessenek. Bíznunk kell a senpai-aink, sensei-eink tudásában, tapasztalatában, hogy
mindennek értelme van, akkor is, ha mi nem értjük. Ezért a kohai-oknak (alacsonyabb rangú karatéka) el kell fogadniuk a feljebbvalójuk (senpai) utasításait, tanítását. Feltétel nélkül. Ha nekünk egy gyorsabb vagy másik módszer kell, ezzel nincs semmi baj, de akkor egy másik mozgásformát kell találni.
Számtalan játék
és program volt az edzések mellett. A don-ok (Cabrio, Gyúró, Márió, Pepperoni, Piccolo) csapattagjaikkal különböző feladatokkal birkózott és változatos formában oldották meg. Például az eredetileg kiadott képeslapos feladat "dugába" dőlt, mert volt, aki nem figyelt eléggé. Meglepetés lett volna a szülőknek, hogy képeslap érkezik. Az elvégzett feladatról a fényképeket nekem kellett volna elküldeni és a későbbiekben kerültek volna fel a Facebook oldalra ezek a képek. Nem így történt. Csak egyetlen don küldte el nekem. :) Mint említettem,
MINDEN tanulási folyamat, ez is, hogy figyelünk-e! :) Számháború is remek feladat volt. Aki látta a Le a cipővel! című filmet, az szinte az egyik jelenetet élőbe élhette át, vagy nézhette, attól függően, hogy benne volt a szituációban, vagy már "meghalt". Nagyon vicces volt, ahogy kerülgették egymást a "háború" résztvevői. Aranyos, kedves, vicces előadások voltak a mókás gereblye, és másik 9 kifejezés felhasználásával. Jutott idő medencézésre, Balaton parti strandolásra, dinnyézésre és a "pihenő napi" sumo bajnokságra is. A kicsik és nagyok is jól elfáradtak. Utolsó nap, minden nehézség ellenére a vízi edzés meg lett tartva mindenki nagy-nagy örömére. Külön köszönet és dicséret Zsombor anyukájának, aki immáron 2. éve edz velünk az edzőtáborban rendületlenül és vesz részt minden feladatban. :)
Környezet
nagyon jó volt. Közel az edzőterem, és jó minőségű edzőterem. Az üdülő felújított műemlékvédelem alatt álló épületben van, medence van az üdülő területén és elfogadható ágyak, és tiszta szobák. A közelben egy tó, és számtalan szabadtéri edzési lehetőség. A tábor kialakítása megfelelt egy edzőtábor lebonyolítására. A táborban labdásokkal voltunk együtt, és külön kiemelném az edzők hozzáállását a csoportunkhoz. Mindig jó munkát kívántak, mikor váltottuk egymást. Eddig ezt tényleg nem tapasztaltam.:) Miután látták a kifüggesztett programunkat, a gyerekeikre rászóltak, mikor azok hangoskodtak a mi takarodónk után. A lányos szoba a másik folyosón volt és oda másik tábor érkezett, akik nagyon zavarták a mi lányainkat, de okosan oldották meg a problémát, miután mi a másik végén voltunk az épületnek és nem hallhattunk mindent. Egyszerűen megkérték őket írásban, hogy legyenek tekintettel rájuk, és a dolog működött! :) Semmi nem tökéletes, de rajtunk múlik, hogy mit kezdünk egy adott szituációval! :) Ha kapsz az élettől egy citromot, csinálj belőle limonádét!
Nagyon büszke vagyok a lányokra!!!
Még egyszer köszönöm a sensei-ek és senpai-ok, Fekete Zsolt, Szabó Sándorné, Holdinger Szabolcs és Szabó Emese munkáját!
JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!!!! :)
Szombat este egy kis móka, mert nem tábor a tábor, ha nincs valami extra játék. Most a szobák indulókat írtak... hát az úttörőcsapattól kezdve minden volt. A gyerekek nagyon élvezték, hogy a felnőttek is részt vettek a játékban és bolondoztak velük. Zoknis induló nyert... mert ugye "Az ember tragédiájából" vette az ihletet. Azt hiszem mi másképp láttuk. 😀
