Lipinski sihan elment....
 |
| Leo Lipinski (8.dan) |
Mint tudjátok többen is, nemrég veszítettem el az apukámat is. Az sem volt egyszerű... Gondolkodtam, mit is adhatnék át Nektek ebből, amit érzek Lipinski shihan halála kapcsán. A fájdalom, a gyász már szinte mindenkit megérintett, aki valaha is szeretett valakit. A gyerekek igaziak, mert ők a kedvenc plüssállatukat is megsiratják, mert fontos volt nekik.
Tehát mit is mondhatok Lipinski shihanról? Nem szeretnék arról írni, mi az ami nincs, mert ő meghalt, inkább arról írnék pár gondolatot, hogyan tanított, és milyen értéket képviselt ebben a felgyorsult világban.
Shihan több országban és több kontinensen is élt hosszabb-rövidebb ideig. Nagyon fontosnak tartotta, hogy képezze magát mindenki. Igen szigorú neveltetést kapott, de jó iskolákat. Mivel szülei vállalkozók voltak, egyértelmű volt, hogy ő is az lesz. A karate meg csak úgy jött az életébe, mint bárki másnak, és ugyanúgy megváltoztatta az életét, mint bárki másnak. Nagyon kemény kiképzést kapott, így ő is nagyon kemény lett. Soha nem engedett a technika minőségéből, és mindig a munkában hitt, a tehetséggel szemben. Mint annyi mindenben, ebben is igaza volt. Indult ő is karate versenyeken. A korai versenyek egészen másképp zajlottak, mint a mostaniak, de ehhez képest is sikeres volt. Nagyon figyelt a fizikai erőnlétére. Fiatal korában számtalanszor volt kikötőkben, hogy próbára tegye magát és harci tudását. Idősebb korában ezt meggondolatlanságnak vélte, de bevallotta, hogy élvezte, ha győzött. Pár évvel ezelőtt, mikor mestere Tasaki shihan elhunyt, a fejébe vette, hogy az angol és az európai Seiwakai Internationalt létszámban bővítse. Úgy hiszem, ez a törekvése is sikerült.
És hogy milyen ember volt Lipinski shihan?
Igen, a legenda igaz. Nehéz ember volt. Nem tűrt ellenállást. Ha ő azt mondta, és megtisztelt vele, hogy elmondja a véleményét, el is várta, hogy te azt megtedd, amit tanácsolt. Ugyanakkor a nehéz természete párosult egy úriemberrel, aki tisztelte a másik Embert. Sikere ennek a makacsságnak is köszönhető, hiszen kitartása példaértékű. Mint minden karate mester, ő is rengeteg pénzt áldozott arra, hogy fejlessze a tudását és együtt lehessen a mesterével. Élete, és munkássága így olyan egyedülálló egységet alkotott, melyet senki más nem pótolhat. Tanultam tőle, és sokat beszélgettem, mikor volt rá mód. Nem mindig dicsért meg, de bátorított, mikor arra volt szükségem. Próbára tett, emberileg, erkölcsileg, mindenképp. Volt, mikor tudtam, hogy nem tud mindent, mégis megítélt, és ez elszomorított... de soha nem akart rosszat, sőt jó tanárként azt nézte, hogyan válhatnék jobbá. Sok olyan tanácsot adott, tanított magánbeszélgetésünk alkalmával, melyeket edzésen a mai napig alkalmazok, mint tanár, mint karatéka. Igen, sajnálom, hogy nincs már alkalmunk beszélgetni... de tudom, hogy az egyik legmeghatározóbb személyisége az eddigi életemnek.
Nyugodj békében Shihan!
