2015. szeptember 15., kedd

Lipinski szeminárium Budapesten

2015. szeptember 11-12-13-án shihan Leo Lipinski (8.dan) szemináriumot tartott shihan Gila Pál meghívására

A szeminárium a budapesti Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában volt leszervezve.

Páger Pál Attila (5.dan) bemelegítést tart

Shihan hihetetlen tempót diktált. Pénteken az alapokat nézte át, majd szombaton délelőtt újra átnézte és haladtunk tovább a technikai és fizikai követelményekben. Shihan több ízben is kihangsúlyozta a tanárok szerepét, milyen fontos, hogy folyamatosan képezzék magukat és tartsák a színvonalat képességeikhez, lehetőségeikhez mérten. És törekedjenek is rá. Milyen fontos, hogy a tanár is egy tanítvány és minden tanuló egyúttal tanár is, hiszen együtt haladva az úton tudjuk egymást felemelni, és magasabb szintre hozni a tudásunkat.

Úgy hiszem ez ismét nem csak a karatéra igaz, ha belegondolunk.

Lipinski shihan tanítás közben

Az edzések nem voltak könnyűek, állíthatom, nem volt olyan ember, aki ne fáradt volna el. Minden tréning a bemelegítés után, általános, kihonon alapuló, sportágspecifikus bemelegítés követte. Utána az adott anyagot vettük át, jellemzően nyomást gyakorolva a tanítványokra. Tipikus hibákra hívta fel a figyelmet a mester, és kérte a tanárokat, tanítványokat, hogy ezekre figyeljenek a hétköznapok során. Legyen mindenki a saját tanítómestere, folyamatosan javítsa magát, törekedjen, hogy minél jobb legyen. Aki ezek után még nem volt fáradt, annak még ott voltak a randoryk (küzdelem). De szombaton még jutott idő páros gyakorlatokra is. 

Seiyunchin kata közben


Vasárnap tovább haladtunk, egészen a Seipai katáig mindent átvettünk. A goju-ryi 2 alapkatáját minden nap gyakoroltuk, és folyamatosan kaptunk instrukciókat Lipinski shihantól a gyakorlást illetően. A délutáni edzés után következtek a danvizsgák, ahol számot kellett adni a tanítványoknak az elsajátított technikákról, katákról. A vizsga elején a danosok is kihonnal kezdtek. Ezt nagyon fontos megértenünk, hogy nincs az a szint, ahol lazsálni lehet. "A karatét vagy csinálod, de itt bohóckodni nem lehet." - mondte ezt korábban egy ismerősöm. Az alapok ellenőrzése után, a már említett alapkaták bemutatása következett, Sanchin, illetve 2. dan felett a Tensho is. A különböző szintű danra vizsgázók, csak ezután mutathatták be azt a katát, amelyet övfokozatuknak kellett elsajátítani az elmúlt időszakban.

Leo Lipinski és Bruszt Mária


Egyesületünkben vizsgázott:
  • Bruszt Mária 
  • Fekete Csaba
  • Fekete Zsolt
, akik sikeres dan-vizsgát tettek.

Még itt említeném meg példaként, hogy volt a vizsgázók között olyan, aki "egyedül" tanári instrukciókat követve készült fel (2 hetenként lehetett együtt a tanárával), volt, aki sérülten vizsgázott, és volt, aki, csak szombaton tudta meg, hogy vizsgázik. Ennek ellenére sikerült a teljes csapatnak levizsgáznia. Never give up! - SOHA NE ADJÁTOK FEL!

Itt ragadom meg az alkalmat és GRATULÁLOK MINDEN GOSHU-KANOS TAGNAK A SIKERES VIZSGÁJÁHOZ!

Sanseru kata közben

ÉS KÖSZÖNÖM MEG Gila Pál shihannak a felkészítését mindnyájunk nevében!

A szeminárium angol nyelven folyt, magyarra fordította a tanítást Gila Pali shihan, és Kerschbaum Éva senpai. Meg kell említenünk, hogy volt 2 külföldi vendége is a szemináriumnak, Dominik szlovákiából, és Darek Lengyelországból. 2 nagyon jó karatéka és ember tette színvonalasabbá a munkánkat. Köszönjük. Magyarországról is voltak vendégeink, a JKA szervezetétől 2 feketeöves, Piros, és Ildikó, akik odaadásukkal, alázatukkal a karate iránt, mutattak példát mindenkinek. Köszönjük, hogy együtt edzhettünk Veletek! Osu!

Nagyon büszke vagyok a KAKUSEI-es karatékákra, akik részt tudtak venni a szemináriumon. Köszönöm, hogy időt és energiát öltök a goju-ryu karatéra. Minden tiszteletem a Tiétek!

Fekete öveseink Lipinski shihannal idén még Londonban is találkoznak, ahol JKF és Seiwakai szemináriumon veszünk részt. Óriási élmény volt a shihánnal együtt edzeni, így már nagyon várjuk a következő találkozót októberben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése