2016. február 26., péntek

Kritikusan gyenge a magyar gyerekek állóképessége

Forrás: HVG (2016.02.26)

Megszülettek a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt 2014/2015. tanévének eredményei: a magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott, emellett a gyerekek állóképességének szintje is egyre lehangolóbb. Szomorú adatokat mutatunk.

A Magyar Diáksport Szövetség és a Cooper Intézet a pedagógusok segítségével közel 3000 iskolában 623 ezer magyar diák fittségi állapotát mérte fel.
A diákok negyede túlsúlyos
A mérési adatok szomorú tapasztalatai alapján a gyerekek negyede túlsúlyos, amely korunk vezető népbetegségeihez vezethet.
A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a felső tagozatos és középiskolás gyerekek közül az állóképességi futásteljesítményben a középiskolás évek felé egyre kevesebb az egészségzónában teljesítő tanulók aránya.



Fotó: 

Megdöbbentő adat, hogy a fiúk mindössze 63,6 %-a, a lányoknak pedig csak 51,7%-a  esik az egészségzónába az állóképesség tekintetében.
A gyerekek a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben, míg a legjobban a kéziszorítóerő-mérésben és a hasizomtesztben teljesítettek.
Regionális szinten legnagyobb arányban Pest és Vas megye tanulói érték el az egészségzóna értékeit, míg a legrosszabban teljesítő iskolák Nógrád és Heves megyében voltak.
Mi lehet a megoldás?
A megfelelő intenzitású, napi rendszerességű testmozgással megelőzhetőek lennének a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az anyagcserezavarok vagy akár a gerincbántalmak is.
„Gyermekeink egészsége, rendszeres mozgásra ösztönzése túlmutat az iskolán, családi ügy. Mindemellett lényeges, hogy a diákok is tisztában legyenek a fittségi eredmények jelentésével, mert ha felelősséget éreznek és vállalnak egészségük, fittségük fejlesztéséért, az életminőségük, és közvetve továbbtanulási, munkaerő-piaci lehetőségeik is javulhatnak” – Mondta el Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség szakmai igazgatója.
A Magyar Diáksport Szövetség a legújabb eredmények láttán szükségesnek találja új, a rendszeres testmozgás lehetőségét biztosító programok létrehozását, modellek kidolgozását. A szervezet a mozgásnépszerűsítés mellett kiemelten fontosnak tartja és támogatja az egészségtudatos iskolai táplálkozás kialakítását.
A szövetség szerint érdemes az állóképesség javítására fokozott figyelmet fordítani a testnevelés oktatás hosszú távú tervezésekor, hiszen az állóképességért felelős élettani működések befolyásolják a gyermek- és felnőttkori fizikai, szellemi teljesítőképességet is. Az MDSZ kiemelt célja, hogy a testnevelésóra és a szabadidőben végzett sporttevékenység öröm és élmény legyen a gyerekek számára, és az aktív életmód egész életén át elkísérje őket.


A felmérés eredményei infografikákon:


Fotó: 


Fotó: 


Fotó: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése