2015. október 27., kedd

Londonban jártunk

2015.10.23-2015.10.26 között egyesületünk yudansha vezetői a 2015-ös JKF és Seiwakai szemináriumon voltak Londonban.


A szemináriumon több mint 200 karatéka vett részt Európából, de érkeztek Izraelből is páran. A jórészt fekete övesekből álló összetétel mellett egy-egy angol klub a haladóbb karatékáit is elhozta. Tudni kell, hogy a többezres angol Seiwakai szövetség önmagában kiadta volna a szeminárium létszámát (ennél jóval többet), de a jóléti angliában sem tudott mindenki részt venni a szemináriumon. A tanárok jelentős része ott volt Angliából, Európából, akikből ez a létszám összeállt.

seiken tsuki az első napon

Első nap az alapokat vettük át még egyben. Több száz seiken tsuki (egyenes ütés) és jodan uke (felfele irányuló védés) volt beépítve a speciális bemelegítés részeként. Természetesen átvettük az első katákat is (Geki sai). Másnap már 2 csoportban dolgoztunk, az 1. danosok és az alattiak a másik helységben edzettek Takahashi shihan vezetésével. A mi csoportunk pedig haladva a katákkal vette át szinte a teljes 12 katát. Részletes magyarázatokat kaptunk Fujiwara shihantól, és kiemelte a tipikus hibákat, mire is figyeljünk a gyakorlás, tanítás alatt. Volt páros gyakorlat is, ami a katák magyarázatára (bunkai) vonatkozott.

Fujiwara shihan oktatás közben

Szombat este a magyar csapat is részt vett a Sayonara partin egy étteremben Londonban. A hangulat kiváló volt.

                       
            Fujiwara és Takahashi shihan                           Bp-ről Kovács Péter, a Kakusei és a Tensho                                                                                      karatékái


Vasárnap az utolsó edzés után voltak a JKF vizsgák, ahol a KAKUSEI nem volt érdekelt, de ez úton is gratulálunk azoknak a magyar vizsgázóknak, akik sikeres vizsgát tettek.

A szeminárium nagyon tanulságos volt. Ismét jó volt olyan helyen gyakorolni, ahova MINDENKI tanulni és fejlődni jött, ahol ennyi kiváló tanár volt jelen és tanított minket, természetesen Fujiwara shihan vezetésével. Ismét felhívták a figyelmet, milyen fontos, hogy JÓK legyenek az ALAPOK, a bázis gyakorlatok. Mennyi múlik azon, ha rossz az állás, stb. Kiváló gyakorlati képzést kaptunk mi magunk, és felejthetetlen élményt. Köszönjük. 

Természetesen ezt a tudást is felhasználva fogjuk a jövőben az edzéseket vezetni, hogy a KAKUSEI SE tanítványai fejlődjenek itt Magyarországon.


OSU!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése