2015. október 18., vasárnap

Iwanch Kupa - 2015.10.17- Összesítésben a III. hely a KAKUSEI-eseknek

2015.10.17-én Pusztasabolcson jár az egyesület, a KAKUSEI SE egy meghívásos kupán, az Iwanch Kupán.

Egyesületünk jól szerepelt, összesítésben sikerült a III. legjobb egyesületként végeznünk. 2 edző kísérte a versenyzőket, Fekete Csaba és Bruszt Mária. A verseny szervezője az Iváncsai KIAI Karate Sportegyesület volt, Bachmann Tibor szervezésében. A valóban baráti találkozó hangulata nagyon jó volt, és igazá dicséri a szervezést. Egyesületünkből Dolhai Andrea, Radványi Ildikó és Fritzné Király Tímea a szervezői oldalon segítőként is dolgozott. Köszönjük a hozzáértő munkájukat.




6-7 évesek között nagy csatákban I. helyezést ért el Badics Bence, a másik súlycsoportban pedig Polgár János került fel a dobogó 2. fokára.

 

8-9 évesek között már katában is érdekeltek voltunk. Bender Ádám és Czomba Balázs indult. Bender Ádám első kata versenye volt. Kicsit bátortalan, de nagyon jó katát mutatott be. Balázs és Ádám mindketten a III. helyen fejezték be a kata versenyszámot. Kumitében egy csoportba kerültek, és a döntőben a két KAKUSEI-es küzdött egymás ellen. Ádám vezetett, de sajnos az utolsó másodpercekben hátrafelé indult és szigorú bírái ezt nem jó szemmel nézték, és Balázs vihette haza az aranyérmet.


8-9 évesek között a másik csoportban Várkonyi Álmos és Fritz Sebestyén szerepelt. Álmos katája sajnos nem volt elegendő a dobogóra, de a versenyszámot az előkelő I. helyen fejezte be Fritz Sebestyén, és vihette haza az aranyérmet. Ezután szintén a kumite kezdődött. Álmos a III. helyen végzett, bronzéremmel a nyakában, Fritz Sebestyén itt is remekelt és több fordulót megnyerve szerezte meg az aranyérmet, és duplázott az Iwanch Kupát. Tóth Antal szintén ebben a csoportban bizonyított. Egy egészen jó Geki sai I.-csel lett a versenyszámában III., majd a küzdelemben saját súlycsoportjában döntős lett. Nagy küzdelem után ellenfele nyert, így Anti szépen csillogó ezüstéremmel lett gazdagabb, remek szerepléssel.

 

10-11 évesek között Holdinger Luca és Forgács Bence próbálta ki magát. Lucának nem erőssége a kata versenyszám, de ilyen baráti versenyen már előtte is próbálkoztunk. Luca felkerült a dobogóra és III. helyen végzett. Kumitében végre volt súlycsoportjában ellenfele, így sokkal élvezetesebb versenyt tudhat magáénak. Sajnos a versenyszám győztesével kezdett, így a III. helyen tudta befejezni a versenyt. Forgács Bence a fiúk között próbált bizonyítani. Katája szép és erős volt, de "csak" a dobogó 3. fokára volt elegendő. Kumitében viszont nem engedett a többieknek kétséget tudása felől, I. helyen állhatott a dobogón nagy büszkeségére.

 


10-11 évesek között a másik csoportban sajnos csak egy versenyzővel tudtunk indulni. Mivel Gergely kumitében nem indulhatott, "csak" a kata versenyszámra koncentránt. Több fordulóban kellett teljesíteni, de remek, erős katát mutatott be, mellyel megnyerte a versenyszámot.



12-13 évesek között 1 versenyzőnk volt, Fritz Flóra. Katában, mint mindig kiváló teljesítményt nyújtott, és II. helyen végzett. Kumite versenyszámban a versenyszám győztesével indított, így vigaszágon kellett bemérkőzni a III. helyre. A kérdés egyértelmű volt, 6:0-val nyerte meg az éremért folyó küzdelmet.


A KAKUSEI-nek ez fölötti korosztályokban nem volt érdekeltsége, és sajnos nem tudott mindenki eljönni, aki meghívást kapott a versenyre. Tehát figyelve a többi csapatot, ismét nem számítottunk rá, hogy felkerülünk összesítésben a dobogóra. Egyébként csapatunk nem a nagy létszámú csapatok között indult, ezért ez sem indokolta, hogy összesítésben felkerüljünk a dobogóra. Ezek után mikor kihirdették a végeredményt, tényleg nagyon örültünk! :)


GRATULÁLUNK MINDENKINEK AZ ELÉRT EREDMÉNYEKHEZ!!!!


Eredményeink:
  • Badics Bence - kumite I. hely 
  • Polgár János - kumite. II. hely 
  • Bender Ádám -kata III. hely, kumite II. hely 
  • Czomba Balázs - kata III. hely, kumite I. hely 
  • Tóth Antal - kata III. hely, kumite II. hely 
  • Várkonyi Álmos - kumite III. hely 
  • Fritz Sebestyén - kata I.hely, kumite I. hely 
  • Forgács Bence - kata III. hely, kumite I. hely 
  • Holdinger Luca - kata III. hely, kumite III. hely 
  • Debreczeni Gergely - kata I.hely 
  • Fritz Flóra - kata II.hely, kumite III.hely 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése