Holdingerné Dulai Andrea: 
Szülői szerep a versenyeken

 "Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény.

Minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.

/Marcus Aurelius/

Nagyon sokáig én sem értettem, hogy a gyermekem miért nem győzött egy-egy versenyen, pedig szerintem sokkal jobb volt (elfogultság nélkül 󠁖⁢:)), mint az ellenfél: az az ütés, rúgás bent volt, nem is érdemelte meg az intést stb. Sokszor, szülőként ezt így látjuk, de akkor még nem értettem, amit már kezdek érteni…

Jó pár év karatés múlttal, még lehet, nem érteném a legtöbb dolgot, de személyesen megtapasztalva a versenyzés izgalmát, a shiaie-n való szereplést, sokat lendített a dolgon. Hadd meséljek egy kicsit erről.

Egy verseny hatalmas megterhelést ró a versenyzőre. Képzeld el az egyik stresszes napodat! Megvan? Akkor szorozd meg tízzel! Ezt éli át a versenyző egy-egy versenynapon. A verseny reggelén egy versenyző általában izgatott. Lehetőség szerint otthon kell reggelizni, mert már a sportcsarnokba belépve úgyse fog tudni, mert az izgatottság szerepét átveszi az izgalom.

Ez az a pont, ahol el kell engedni gyermekünk kezét (mind fizikálisan, mind átvitt értelemben) és átadni a szerepet az edzőnek. Higgye el mindenki az edző egy versenyen nem csak edző, hanem ha kell, „tyúkanyó”, pedagógus, lelki terapeuta, csapatépítő és akár egy egész szurkolói csoport is. :)

"A taktikai, technikai tanácsokat hagyjuk meg az edzőknek!"

Nagyon sokszor gyermekem rosszabbul teljesített, ha ott voltam a meccsén és pusztán jóhiszeműen szurkolva, „tanácsokkal” láttam el. Időközben több versenyzővel beszélgettem és kiderült, egyes gyerekeket zavarja, ha a szülő ott van és megnézni, buzdítja, így ilyenkor rosszabbul teljesítenek. Nem akarok ezzel általánosítani, de vannak gyerekek, akikből a szülő jelenléte rosszabb teljesítményt hozhat ki. Idővel megértettem, elfogadtam és messziről, csendben szemléltem csak az „eseményeket”.

Ha szülőként ott maradsz a versenyen, akkor egy kicsit szerepet kell váltani: a gyermek igénye szerint támogatni kell, itatni, etetni (természetesen mértékkel) és semmikképp sem ellátni taktikai tanácsokkal. A taktikai, technikai tanácsokat hagyjuk meg az edzőknek!

Lehet, hogy a versenyen azt látod, hogy a gyermeknek semmilyen tanácsot nem adnak az edzők, de nem is kell, hiszen azt már az edzéseken megbeszélték, begyakorolták. Ami nagyon-nagyon fontos, ne tegyünk terhet a gyermek vállára: Soha ne várjuk el, hogy éremmel térjen haza! Annyit várjunk el, hogy felmenjen a tatamira és az éppen akkori önmagából a legjobbat kihozza. Miért az akkori önmagából? Neked nem volt rossz napod? Persze, hogy volt! Akkor neki miért ne lehetne?!

"A szülőnek szurkolóvá kell válnia"

Amikor a gyermek a tatamin van… A szülőnek szurkolóvá kell válnia: „Hajrá Kakusei!”- buzdítva gyermekét és semmi több. A szülőnek nem feladata, hogy a gyermeket támadásra buzdítsa, vagy technikákat javasoljon. Ezt hagyjuk meg az edzőknek! A szülő ebben a pillanatban önfegyelmet gyakorolva, csak szurkoló! A gyermeket eltalálják? Nem kezdjünk el berohanni és ápolni a gyermeket! Arra ott van az orvos! A kis lelkét kell ápolni? Arra ott van az edző! (Megjegyzem: Az edzőnek általában kisebb „műsort” csinálnak a gyerekek, mint a szülőnek és tényleg csak akkor „borulnak ki”, ha tényleg fáj valami vagy hatalmas kudarc éri őket.) Az edző feladata, hogy ezeket a helyzeteket kezelje!

persze lehet ezt szolidabban is :)

Szülőként sok mindent látunk a lelátóról: remegő lábú versenyzőt, gyengébb katát, agresszív ellenfelet, sok „bent volt” találatot, de nem ilyen egyszerű. Természeten van, hogy a bírák sem tökéletesek, de higgyük el, hogy nekik is helyt kell állniuk egész nap! Nem egyszerű megítélni, hogy melyik kata volt jobb, melyik rosszabb: különböző ágazatok, különböző stílusok versenyeznek, vannak egyszerűbb technikák, vannak magasabb fokozatú katák. Minden katának megvan az elvárt kivitelezése: pontos állások, pontos ütések-védések, a ritmusa, a határozott fellépés, az erő stb. mind-mind fontos a megítélésben.

Kívülről nagyon egyszerűnek tűnik egy kata eljárása, de nem az, megtapasztaltam. Az ember felmegy a shiae-ra, a torkában dobog a szíve, a bírók őt nézik… Így még egy jól begyakorolt mozdulatsor elvégzése is nehezített, nem hogy mindezt határozottan és erővel teljesíteni!

Kumitézni sem egyszerű. Úgy gondolod, bent volt a találat? Hagy meséljem el, hogy az egyik versenyen az ellenfelemmel „szétütöttük” egymást. Sok pont lett? Egyikünk sem ért el találatot. Hogy miért? Mert nem volt technika: nem volt szabályos állás, szabályos ütés, rúgás. Csak tettük, amit gondoltunk. Ütöttünk, elfelejtve mindazt használni, amit az edzésen tanultunk, gyakoroltunk. Igen, bent volt, de nem volt szép a kivitelezés. Igen, eltaláltam, de nem volt technika és kombináció. Igen, eltaláltam, de nem volt kiaie. Sok-sok dologból tevődik össze a kumite értékelése is. Sokat jelent, ha versenyző tudja a tanított technikákat alkalmazni és mind e mellé megfelelően tiszta találatokat tud elérni vagy éppen kivédeni.

"Nekünk, szülőknek egy feladatunk van! Örülni, hogy gyermekünk részt vett a versenyen... 
és ünnepelni az eredménytől függetlenül!"

Higgyük el, hogy a bírók, még ha olykor nem is szimpatikus a döntésük, azért sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, mint mi szülők. A bírók jellemzően fekete öves mesterek és barna öves edzők, versenyzők és volt versenyzők, (több) tíz éves karate múlttal. A szülőknek semmi joga megkérdőjelezni a döntésüket! Ha mégis megteszi, akkor érdemes azzal tisztában lenni, hogy versenyszabályzat szerint, ha szülő „reklamál”, akkor a gyermekét vagy akár az adott egyesület versenyzőit is kizárhatják. Aki jogosult, az az edző, hogy megóvja az adott meccset. Bízzuk rá ezt a döntést!

Elérkezett a verseny vége. Szülőként csak annyit tehetünk, hogy megdicsérjük gyermekünket, akár nyert, akár veszített. A meccs megítélése? Azt hagyjuk az edzőkre! Soha ne becsméreljük a bírókat vagy az ellenfelet gyermekünk előtt! A verseny értékelését majd megteszik az edzők edzésen, újabb technikákat gyakorolnak, tanácsokat adnak kis versenyzőinknek. Nekünk, szülőknek egy feladatunk van! Örülni, hogy gyermekünk részt vett a versenyen, felment a shiae-ra, végigcsinálta és ünnepelni az eredménytől függetlenül! Valljuk be, hogy a részvétel is hatalmas teljesítmény és mögötte rengeteg munka van!

Ami még fontos: Ne rohanjunk el a verseny végeztével! Engedjük gyermekeinket, akik egy nehéz napon megküzdöttek az eredményeikért, hogy csapatban, együtt örüljenek, hiszen ezt ők csinálták végig! Ha van rá lehetőség, akkor ezt a már gondtalan örömüket örökítsük is meg egy fényképen! :)