2017. március 12., vasárnap

2017.03.11 - Gankaku Kupa (beszámoló)

Egyesületünk ismét Óbudán járt a Gankaku Sportegyesület meghívására.

A barátságos hangulatú versenyt 4 shiain bonyolították le. Ezúttal 11 versenyzővel mentünk el, és próbáltunk helytállni. Ismét összefutottunk karatés barátainkkal, és ez nagy öröm volt számunkra, hiszen egyébként műhelymunkát végez minden sensei, és karate edző.

Sz Tamás A fényképe.
versenyen is mindig bemelegítünk

Délelőtt az egészen kezdők kezdték a programot, majd jöttek azok a versenyzők, akik már WKF számokban versenyeztek. Előbb a kata majd a kumite versenyszámok egymás után. Volt egy shiai, ahol az úgynevezett "páros" számok mentek. Ott láthattunk családi katákat, mely nagyon tetszett nekem személy szerint, illetve bunkai számok, ahol a katák bunkai-ai, illetve meghatározott kihonok lettek bemutatva, és értékelték a bírók kihívás szerűen a bamutatottakat. Ez is igencsak tetszett, hiszen a tradicionális karatét gyakorlóknak is van kihívás, ha szeretnék.



Az eleje a versenynek nekünk döcögősre sikerült. Volt, aki hibázott a katájában, volt aki túlságosan izgult, és ezért nem sikerült jobb eredményt elérni. Volt aki ugyan jól teljesített, de bírók nem ér ékelték úgy, ahogy azt kívülről mi láttuk. Bosszantó volt, mikor valaki kilépett az állásából, és mozgó stabil állás nélkül győzött ellenünk, de gyakorolni mentünk, és igazán büszkék lehetnek, akik elindultak, hiszen a teljesítményük ettől függetlenül remek volt.

Sz Tamás A fényképe.
Debreczeni Gergelyt lenyűgözve nézik az ellenfelei

A kata versenyszámok után következtek a kumiték, ki-ki a maga korosztályában és súlycsoportjában. Jó volt látni, ahogy a versenyzőink teljesíteni akartak, és tették is. Egyik versenyzőnk, Mohai Dominik első meccsét 32 másodperc után megnyerte technikai KO-val, azaz sikerült a 8 pontos különbséget hoznia. De mindenki nagyon jól dolgozott. Amiben indultunk, mindenhol döntősök voltunk. 😃

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület fényképe.
Kumitéseink nagyon jól teljesítettek

Kiemelném még egyszer, hogy baráti hangulatú, jól megszervezett versenyen sikerült részt vennünk, és ezt nagyon szépen köszönjük a szervezőknek! 💓

Eredményeink:

  • I. helyezettek:
    • Polgár János - kumite
    • Czomba Balázs - kumite
    • Mohai Dominik - kumite
  • II. helyezettek:
    • Varga Dániel - kumite
    • Tóth Antal - kumite
  • III. helyezettek:
    • Andris Márk - kata
    • Polgár János - kata
    • Bene Katalin - kata
    • Varga Dániel - kata
    • Bender Ádám - kumite

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése