2016. március 1., kedd

UTE Kaisei Kupa - ismét jól szerepeltünk

Február 28-án egyesületünk részt vett az UTE karatésok által megrendezett UTE Kaisei Kupa nevű versenyen Újpesten. 


A 6 versenyzőből sajnos csak ketten tudtak eljönni a versenyre betegségek és egyéb okok miatt, amit szívből sajnálunk, hiszen a versenyeken tudunk igazi versenykörülmények között gyakorolni. 




A verseny jó hangulatban zajlott. A versenyzők életkor, öv fokozat és súlycsoport bontásban versenyezhettek. Dícséret a jó szervezésért és a bontásokért. A bírói munka remek volt, ennek ellenére a verseny megehetősen megcsúszott. Sokat kellett várakoznunk, mire sorra kerülhettek kis versenyzőink, de ez is része a versenyzésnek. Lehet, hogy fárasztó volt számukra, de megérte. Remek eredményeket sikerült elérnünk. Jó volt látni edzői szemmel, hogy az emelt óraszámú edzések hatására a gyerekek magabiztosan használták a technikákat a nagyon nehéz helyzetekben. Szinte a teljesen vesztesnek tűnő szituációkban is volt lélekjelenlétük és meg tudták fordítani a küzdelmek kimenetelét. Egyik esetben még az ellenfél edzője is megtapsolta a végrehajtott technikát.



Andris Márknak sikerült katában és kumitében is elhoznia az első helyet! Fodor Zétény 3. helyezést ért el katában és 2. helyezést kumitében.



Gratulálunk nekik!



Eredményeink:
  • arany:
    • Andris Márk - kata, kumite (2x!)
  • ezüst
    • Fodor Zétény - kumite
  • bronz
    • Fodor Zétény - kata


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése