2015. december 30., szerda

Bejárós tábor - Kezdőknek

Téli edzőtábor - Kezdőknek


Egyesületünk idén ketté választotta a téli táborokat. Indokolta ezt a kisebbek magas létszáma, és kora. Így utólag sem bántuk meg. A tábor jó hangulatban, az övvizsga anyag mentén haladt. Sok játék, és izomláz kísérte a tábort. Több szülő mondta, este nem volt gond a lefekvéssel. 1 fő sajnos nem csinálta végig a tábort, amit sajnálunk.


Összesen 17 fő vett részt a táborban 2 edző irányításával Szigetszentmiklóson a Bailador Táncstúdióban.


Az alap kihon (bázis gyakorlat), kumite alapjai, az első és második kata gyakorlása volt a fő irányvonal. A senseiek nem hagyták el a nyújtást sem, így mindenki egy kicsit lazább lett önmagához képest. A nehezebb részeket játékokkal szakították meg az edzők, és a pihenő időben még kártyás társasjátékok is előkerültek. A délutáni edzések végére Marcsi sensei videókat hozott, hogy a gyerekek lássanak világversenyekről is profi karate versenyzőket mind katában, mind kumitében. A videók nagy sikert arattak ismét a gyerekek körében.

  

A tábor jó hangulatban telt el. Még egy kis gyakorlás vár a gyerekekre januárban, és 2016.01.23.-án övvizsga. Reméljük, Mindenkinek jól fog sikerülni!


Hajrá KAKUSEI!


Még több fénykép (klikk)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése