2015. február 22., vasárnap

Halom Kupa - 2015.02.21

KAKUSEI SE 3 arany, 2 ezüst és 4 bronzéremmel tért haza a Halom Kupáról 2015.02.21-én

a nyertes csapat :)

A KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület 2015.02.21-én, szombaton 7 versenyzővel vett részt a Halom Kupán a Seizan KSE szervezésében.

Nehéz dolgunk volt, 8 évesek között 4 versenyzőt indítottunk, de a sorsolás úgy hozta, hogy egy csoportba kerültek, így kétségessé vált, hogy sikerül-e mindenkinek éremmel hazatérni. Nagy volt az izgalom az edzők részéről. A versenyzők ebből nem sokat tudtak, azt az instrukciót kapták, hogy mindenképp meg kell nyerni az első fordulót, Sebinek pedig kettőt, hogy bent legyünk az első 4-ben. A kis versenyzők megcsinálták! Mindenki jól teljesített, így a versenytársainkat kiejtve egymás között zártuk le, ki végez az első, második ill. a két harmadik helyen. Fritz Sebestyén ezúttal remek formában jött a versenyre és megnyerte a kata versenyszámot. Czomba Balázs a másik ágon törtetett előre, övé lett a második hely, a két ág harmadik helyezettjei Zelei Balázs és Várkonyi Álmos lett, akik szintén kitettek magukért, és dobogós helyezést értek el! :)

Fritz Sebestyén formagyakorlat közben


Kumite versenyszámban is összesorsolták a fiúkat annak ellenére, hogy eltérő súlyúak. A helyzetünk egyre nehezebbé vált, hiszen már 5 versenyzőnk volt, aki szeretett volna a dobogóra kerülni. Itt sem volt egyéb feladat kiosztva, minthogy nyerjenek legalább az első fordulóban. Czomba Balázsnak be kellett mérkőznie a 8 közé jutáshoz, feladatát komolyan vette 8:0-ás aránnyal jutott a 8 közé. A kis versenyzők ezután a különböző ágakon próbáltak a 4 közé jutni, sajnos saját csapattársat is ki kellett ejteni, hogy a 4 közé jutás biztosítva legyen. Fritz Sebestyén az egyik ágon, Bender Ádám a másik ágon jutott a döntőig. Fritz Sebestyén ezúttal jobbnak bizonyult, így megnyerte a kumite versenyszámot is, második Bender Ádám lett. Harmadik helyet pedig a dobogón Zelei Balázs szerezte meg. Várkonyi Álmos, és Czomba Balázs nem került be a 4 közé.


Zelei Balázs és Czomba Balázs egymás ellen


9 évesek között Holdinger Lucát indította az egyesület a lányoknál kumite versenyszámban. Luca az első akadályt könnyedén vette, és bejutott a 4 közé. Második küzdelemben összekerült a versenyszám későbbi nyertesével, így az aranyéremért már nem küzdhetett, de megszerezte a dobogó III. helyezését, bronzéremmel tért haza.

Holdinger Luca magabiztosan nyerte az első fordulót


10 évesek között Szabó Máténak kellett bizonyítania. Szintén az első fordulónál az volt a kérdés, sikerül-e a 4 közé jutás, ami utólag :) már nem is volt kérdés. Máté magabiztosan jutott a csúcsra, és nyerte meg a kata versenyszámot. Máté kumite versenyszámban is indult. Nehezen szedték össze a versenyzőket, majd nehezen, de beindult a kumite versenyszám is. Mété kezdett az ellenfelével. Sajnos azonban rossz távolságról dolgozott a küzdelemben, így beszedett egy nagyobb találatot. Máté ezután a küzdelmet feladta, így a dobogós álmaink szertefoszlottak kumitében, nem ért el helyezést.

Szabó Máté formagyakorlat közben


Külön megköszönöm Tordai Balázs senpainak a segédedzői munkáját. Nélküle nehezen boldogultam volna. 

A KAKUSEI SE eredményei:
  • Bender Ádám kumite-ezüst
  • Czomba Balázs kata-ezüst
  • Fritz Sebestyén kata-arany, kumite-arany
  • Holdinger Luca kumite-bronz
  • Szabó Máté kata-arany
  • Várkonyi Álmos kata-bronz
  • Zelei Balázs kata-bronz, kumite-bronz

Minden versenyzőnek gratulálunk!


Bruszt Mária
elnök
KAKUSEI SE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése