2018. január 29., hétfő

Övvizsgák a KAKUSEI SE-nél 2018 januárban

Egyesületünk 1/2 évente ad lehetőséget a karatékáknak az előbbre jutáshoz övvizsga keretében. Mi a karácsonyi szünetet meghagyjuk, illetve a kisiskolásoknak akkor szervezzük a téli táborát. Idén se volt másképp. Januárban folytattuk a nagyok táborával, melyen egyúttal több elméleti kérdés is előkerült. Az edzéseket az övvizsgára való felkészülés jegyében állítottuk össze, majd január közepétől a különböző korosztályok vizsgázhattak.

Az óvodások a szigetszentmiklósi Kardos István suliban (3-as iskola) Szigetszentmiklóson vizsgáztak. Öröm volt nézni, ahogy a terem tele volt a kicsikkel, akik ugyan már vasárnapra nagyon elfáradtak, de csillogó szemük még jelezte az odaadásukat.



2018-tól a Karate Iskolában erőnléti vizsga után tehetik le a karatékák az övvizsgájukat, amennyiben rendelkeznek 75 %-os részvételi ajánlással, és edzői támogatással. Bármelyik is hiányzik, sajnos nem vizsgázhat az illető, hiszen komoly feltételeknek szükséges megfelelni. A fehér övesek erőnléti vizsgájuk után vizsgázhattak a fehér övre, közvetlenül a z erőnlét vizsga után. Sajnos nem sikerült mindenkinek jól teljesíteni, így van, aki övvizsgáját csak a következő fél évben teheti le, ha a többi feltételnek is megfelel. Önmagában az, hogy valaki jár edzésre, nem garantálja, hogy a tudást, és erőnlétet is megszerezte. Már többször írtunk róla, hogy alapvetően elég rossz állapotban van a magyar lakosság, így a gyerekek egy része is, valamint attól hogy fizikailag jelen van valahol, az nem jelenti azt, hogy 100%-osan dolgozik. Természetesen előre nem látott események is közbeszólhatnak, amik szintén hátráltatják a karatékák fejlődési ütemét. Így ezt fontos figyelembe venni egy-egy vizsga alkalmával, hogy mi miért alakult úgy.

Összesen 10 fő vizsgázott a fehér övének első, vagy második fokozatára.


A színes övesek vizsgája január 21-én vasárnap volt Szigetcsépen. 24 karatéka szerezte meg a jogot, hogy Shihan érdemben megvizsgálja, hogy a következő övfokozatra léphet-e. Bár most is volt, aki kevésbé teljesített jól, de összességében igazán jól felkészült csapat állt mesterünk, Gila Pál shihan elé. A vizsgát shihan vezényelte Holdinger Szabolcs vezényletével. Szasza senpai néha megilletődve szerepétől ki is esett belőle, de a vizsgázók igazán jól reagáltak, bár a kiai elhagyása engem személy szerint nagyon zavart. (Marcsi sensei) A vizsga ettől függetlenül sikeresen lezajlott. A kihirdetett övfokozatok után osztottuk ki a 2017-es évi díjakat is, így igazán ünnepi hangulatban zajlott az övvizsga vége.

Sz Tamás A fényképe. Sz Tamás A fényképe.Sz Tamás A fényképe. 
Sz Tamás A fényképe. Sz Tamás A fényképe. Sz Tamás A fényképe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése