2017. november 27., hétfő

Suli-te Kupa Szigethalom - nagyon jók voltunk!

2017. november 25 - Szigethalom

A CSAPAT
Nagyon jók voltak!!!! :)

A Suli-te Kupa valóban kezdő karatékáknak lett megszervezve, és ha már így benne voltunk a versenyzésben, ismét megmérette magát a kezdő csoportja a KAKUSEI-nek. 😃

A küzdelem 3 shiain zajlott. Remekül szerepeltek a karatékáink! Összességében 19 aranyérem, 6 ezüstérem, és 9 bronzérem született a KAKUSEI-esek életében. Csapatunk ezúttal nagyon egyben volt, a gyerekek egymásért izgulva teljesítettek. Még mindig van, aki túlságosan izgul, de ennek tényleg csak az az ellenszere, hogy minél több versenyen vesz részt, és szép lassan lemegy a teher a válláról, mert hozzászokik. Minden versenyszezon után jön egy kisebb pihenő, ahol az övvizsgára készülünk, és utána valóban lehet 1-1 hétvégét lazítani, és utána újult erővel ismét versenyezni.

A pihenőidőket mindig kiadjuk, kérem a szülőket, figyeljék, mikor érdemes egy kicsit lazítani, nem másért, hogy kis sportolóink valóban kipihenjék a versenyszezon fáradalmait. Ne feledjük, nekik ott a suli is, ahol ugyanúgy szükséges teljesíteni, viszont lehetőséget kell adni 1-1 alkalommal a lustaságra és a játékra is, megtalálva az egészséges egyensúlyt az életben. Egyúttal kérlek Benneteket, hogy  ne avatkozzatok bele, hogy mikor pihennek, mikor nem a gyereksportolók, inkább kérjetek tanácsot. Sajnos nem egyszer verseny előtti hetet akarjátok megnyomni, lefárasztva a gyereket, holott egy héttel előtte meg nem jön, vagy kevésszer. Beszéljük meg, mert a teljesítménye ettől is függ, mennyire hajtjuk szét verseny előtt, nem beszélve arról, mit eszik, és mennyit alszik előző nap...


Aranyérmeseink:

  • Andris Márk - kata
  • Badics Bence - kumite
  • Badics Kira - kihon, szivacs kumite (2x!)
  • Benyes Bálint - kihon, szivacs kumite (2x!)
  • Bodnár Géza - kihon
  • Illés Péter - kata, kumite (2x!)
  • Karhuz Marcell - kihon
  • Mohai Dominik - kata, kumite (2x!)
  • Pásztor Szabolcs - szivacs kumite
  • Rostás Márk - szivacs kumite
  • Rostás Szófia - kumite
  • Surányi Ákos - kata, kumite
  • Varga Dániel - kumite
  • Tálas Máté - kihon, szivacs kumite (2x!)
Ezüstérmeseink:
  • Badics Bence - kata
  • Pásztor Szabolcs - kihon
  • Rostás Márk - kata
  • Rostás Szófia - kata
  • Zoltán Roland - kihon
  • Tálas Virág - szivacs kumite
Bronzérmeseink:
  • Bodnár Dávid - kihon, szivacs kumite
  • Bodnár Géza - szivacs kumite
  • Dobai Viktória - kihon, szivacs kumite
  • Karhuz Marcell - szivacs kumite
  • Újvárosi Marcell - kihon, szivacs kumite
  • Tálas Virág - kihon

GRATULÁLUNK MINDENKINEK!!!



Versenyről képek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése