2017. február 6., hétfő

Részvételi arányok - 2017 január

Részvételi arányok alakulását erősen befolyásolta az influenza, és más betegségek. Kérjük a szülőket, amennyire engedi a gyerekek ideje pótoljanak időpontokat, hogy a gyerekek visszanyerjék edzettségi állapotukat. Köszönjük.


Kapcsolódó képNe felejtsétek, a havi hozzájárulás mellett annyi edzést látogattok, amennyit szeretnétek, illetve amennyit bírtok. De ha valamilyen oknál fogva nem tudtok a szokásos helyen edzeni, a 3 kezdő, illetve a 2 haladó csoportban találhattok lehetőséget edzésre, bár kifogást is lehet találni, mikor, miért nem jön valaki edzésre 😟.

Kezdő karatékáknak heti 2 edzés, haladó (zöld övtől felfelé) karatékáknak heti 3 edzés látogatása ajánlott. Versenyzőknek +1 edzés hetente. És ezeknek az edzéseknek a 75%-a a minimum elvárás ahhoz, hogy valaki a következő félévben övvizsgát tegyen, vagy versenyzőként foglalkozzunk vele. Az övvizsga letételéhez egyéb követelmények is fontosak, pl. megfelelően sajátítsa el a technikai és elméleti tananyagot, erőnléte megfelelő legyen, rendelkezzen edzői ajánlással.

Akinek a neve egyik listán se szerepel, az teljesítette a min. feltételeket. Aki pedig szerepel a minimumok alatti listán, következő hónapban vegyen több edzésen részt, hogy a 1/2 éves átlaga jobban alakuljon.

Bárkinek lehetséges egy rosszabb hónap, ez nem ok az elkeseredésre, hiszen betegség, családi vagy tanulási gondok bárhol előfordulhatnak, de mint az iskolában, vagy az életben a munkahelyen, itt is be kell pótolni, és javítani kell a részvételi arányokat. A részvételi arányok tartása nem könnyű, de ha tartod a heti 2 edzést, és részt veszel szinte az összes táborban, és plusz edzési lehetőségeken, az arányok miatt nem kell aggódnod. Így ez sem szentírás, csak ajánlás az évi min. 1 edzőtábor mellé. Versenyzőként pedig a saját érdeked, hogy felkészülten menj, és ne takarózz be a tehetségeddel, mert az egy idő után kevés lesz, tehát tartsd be az edzői utasításokat.

Kérünk, csak akkor maradj ki edzésekről, ha ez elkerülhetetlenDe mindenképp maradj ki: fertőző betegség, lázas állapot, stb. esetén - és értesíts minket. Mert mi honnan tudjuk, merre jársz, ha nem mondod meg. 

A mostani listát megfordítjuk, azoknak a neveit fogod látni, akik teljesítették az elvárásokat:
  • Kezdők:
    • Bátori Zsigmond
    • Bodnár Dávid
    • Bodnár Géza
    • Bognár Máté
    • Czerny Péter
    • Csiki Dávid
    • Czinke Nándi
    • Dobai Viktória
    • Füle Adrienn
    • Korhuz Marcell
    • Király Bence
    • Kerekes Csetény
    • Ragó Dominik
    • Tálas Virág
    • Tálas Máté
    • Tóth Bálint
    • Ujvárosi Marcell
  • Haladók
    • Dolhai Andrea
    • Holdinger Szabolcs
  • Versenyzők
    • Debreczeni Gergely

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése