A 2. legjobb lett a KAKUSEI
2016.02.13.-án az egyesület 2 versenyen is hivatalos volt. Adonyba a kisebbek mentek, azaz a kevésbé gyakorlott karatékák. A 11 versenyző 20 érmet szerzett egyesületének. :) És összesítésben a 2. csapat lett a KAKUSEI! Gratulálunk!
Mint minden versenyen, Adonyban is a kisebbek kezdtek először. Legkisebb versenyzőnk Surányi Bence lépett a tatamira. Szép küzdelmet láthattunk tőle, és büszkén vehette át a 2. helyért járó ezüstérmet a 6-7 évesek között. Következő, szintén rutintalan versenyzőnk Machibya-Kovács Joachim volt, aki első meccsét elveszítette, de második küzdelmével, már jóval bátrabban, megszerezte a 3. helyet küzdelemben. Közben a másik shiain is elkezdődtek a küzdelmek, ahol Holdinger Szabolcs sempai segítette a munkámat. A 9 évesek között Fodor Zétény bezsebelt egy 1. helyet katában, megelőzve összes ellenfelét! Gratulálunk! Mohai Dominik, Fritz Sebestyén, és Bender Ádám is döntős volt saját kategóriájában, de nekik az ezüstérem lógott a nyakukban, nem sikerült legyőzni az ellenfeleket katában. Andris Márk az én shiaimen próbált katában győzedelmeskedni. Magabiztosan nyerte az első fordulót, és jól vette az akadályt a döntőben is. Kata versenyszámot megnyerte 3:0 arányban. Gratulálunk.
A kata versenyszámok után a kumite következett minden korcsoportban. Itt is reménykedett az edzői gárda az edzésmunka alapján. Sikeresen vettük az akadályokat. Szinte mindenki döntős volt, így az 1. és. 2. hely KAKUSEI-eseké lehetett. Andris Márk 9:0 majd 6:0 arányban nyerte meg a versenyt, Tóth Antal 5:0, és 5:0 arányban, Czomba Balázs 7:0 majd 3:2 arányban nyert. Nagyon büszkék vagyunk a kis versenyzőink teljesítményére!!!!
Elmondhatjuk, hogy első tavaszi versenyünk tényleg jól sikerült!
Eredményeink:
- aranyérmesek:
- Andris Márk kata, kumite
- Tóth Antal kumite
- Bender Ádám kumite
- Fritz Sebestyén kumite
- Czomba Balázs kumite
- Fodor Zétény kata
- ezüstérmesek:
- Polgár János kumite
- Surányi Bence kumite
- Holdinger Luca kata, kumite
- Fodor Zétény kumite
- Mohai Dominik kata, kumite
- Bender Ádám kata
- Fritz Sebestyén kata
- bronzérmesek:
- Machibya-Kovács Joachim kumite
- Polgár János kata
- Tóth Antal kata
- Czomba Balázs kata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése